Mihályi Péter közgazdász az ATV-n Juszt László műsorában nem kevesebbet állít, minthogy a Fidesz új Alkotmánya szerint az államnak eztán nem kötelessége TB-ellátást, valamint nyugdíjat biztosítani állampolgárai számára - merthogy már nincs az Alkotmányban olyan passzus, amely erre kötelezné. Valóban így lenne?
A teljesség kedvéért:
XIX. cikk
(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.
(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.
(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést
igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.
(4) Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson
alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.
Dr. Mihályi Péter (1953) közgazdász, az MTA doktora, a Veszprémi Egyetem Pénzügytan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Közép-Európai Egyetem vendégprofesszora. Kutatásai szorosan kapcsolódnak a rendszerváltás gazdaságpolitikai feladataihoz (privatizáció, nyugdíjreform, egészségügyi reform, euró bevezetése). Mihályi 1997/98-ban a Pénzügyminisztérium társadalmi közkiadásokért felelős helyettes-államtitkára, előtte a privatizáció területén különböző állami beosztásokban játszott jelentős szerepet. 1983 és 1993 között az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága főmunkatársa volt Genfben. Pályáját az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében kezdte 1977-ben. Angolul, németül, oroszul és franciául beszél. Hét tudományos szakkönyv és kb. 150 cikk szerzője.
1 view
175
58
27 seconds ago 00:17:24 1
Четвертая кафисма
4 hours ago 00:00:50 1
НАШЁЛ ИСКЛ МНОГОГРАНИК | ЖИЗНЬ СТАЛКРАФТЕРА | STALCRAFT X
6 hours ago 00:00:00 1
#Летсплей-прохождение за класс “Говорящий с камнями“ (Земля + Руны) по игре TITAN QUEST (13 серия)
6 hours ago 00:00:00 2
ХОИИИ 4. За Советов с усложнениями от Артёма (стрим)
7 hours ago 00:00:00 1
SPACE MARINE 2 I4I СМЕРТЬ ТИРАНИДАМ!
7 hours ago 00:39:13 1
Украина! Как выглядит богатая жизнь в Киеве?
8 hours ago 01:08:15 1
ЗОМБИ РАСТЕНИЯ!? [Atomic Heart #5]
8 hours ago 00:00:00 1
BENDY AND THE DARK REVIVAL ПРОХОЖДЕНИЕ (СТРИМ) #1
9 hours ago 00:00:00 7
.: Last Hope RP ☣ 6x34 - Накопить на детектор!
10 hours ago 00:57:25 1
Создаем новую реальность на кухне: История студии вкуса Модерато! #женщиныновоговремени
10 hours ago 00:10:23 1
Для кругосветных путешествий. Расход топлива - ноль. Стоит как автодом. Парусная яхта Jeanneau 53
10 hours ago 00:10:17 1
Ты работаешь с EQ НЕ ТАК! / БАЗА ПРО ЭКВАЛИЗАЦИЮ / ОСНОВА СВЕДЕНИЯ
10 hours ago 00:08:01 1
СТАЛКРАФТЕР ПРОБУЕТ ОЧЕНЬ ОСТРУЮ ЛАПШУ | ПРОБУЮ ОСТРЫЙ BULDAK | STALCRAFT X