Miért az ellentüntetést tiltják be az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett?
Szemfényvesztés a gyermekvédelmi törvény: az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett a Mi Hazánk ellentüntetését tiltotta be a rendőrség a homoszexuális pedofilbotrányok ellenére idén is, noha ugyanabban a lehetséges első másodpercben nyújtotta be mindkét fél a bejelentését – világított rá napirend előtti felszólalásában Novák Előd, akire első fokon 1,1 milliós pénzbüntetést szabtak ki a szivárványos zászló eltávolítása miatt, és hamarosan ismét bíróság elé állhat, miközben az Országgyűlésben a fideszes többség leszavazta a Mi Hazánknak a szivárványos zászló középületekre tűzését megtiltó törvényjavaslatát, ahogy a pedofil bűncselekmények elkövetőinek kémiai kasztrálását is hiába indítványozta Novák (a hatályos lengyel szabályozás alapján), ugyanúgy leszavazta az összes többi párt.
Rétvári Bence államtitkár „válaszában” oltásellenesnek nevezte a valójában csak a kísérleti Covid-vakcinákkal való kötelező oltást ellenző pártot, mely Rétvári szerint szabadon tüntethetett, pedig valójában pl. a 2021. március 15-i lezárásellenes tüntetést nemcsak betiltotta a kormányzat, de a mi hazánkos részvevőkkel szemben történelmi rekordot állított fel a rendőrség: soha ennyi eljárást nem indítottak Magyarországon egy nap alatt.
1 view
7
1
8 years ago 00:40:17 48
Miért hibásodnak az acél tűzszekrények? (1955)
4 years ago 00:32:08 1
Miért drágul az építőipar?
3 years ago 00:05:01 54
Miért menekülsz
1 year ago 00:23:40 1
Miért ZSÁKUTCA az elektromos autózás...
3 months ago 00:13:56 1
Miért bukott meg FEGYŐR, az első globalista ügynök?
10 years ago 00:28:28 4
Miért csak az emberek 3%-a valósítja meg álmait?
2 years ago 00:04:36 1
Az ég tudja miért | Genezis | koncert |
1 year ago 00:16:46 1
Kiderült, hogy miért nem sikerült az ukrán ellentámadás - Hírmix
1 year ago 00:07:32 1
NATO: mi az, miért létezik es hogyan működik? (Hungarian version) [2017]
3 years ago 00:14:47 2
Miért relatív az idő? - A téridő egyszerű magyarázata
1 year ago 00:33:07 5
Pergőtűz: Miért nincs vége az ukrán háborúnak? - Hidegkuti Konstantin
1 year ago 00:23:52 3
Miért rendezett az USA háborút Ukrajnán?
10 months ago 00:15:27 1
Miért ennyire hülyék az amerikaiak?
12 months ago 00:15:16 1
VUKICS Ferenc: Miért kellett leváltani az ukrán FŐVEZÉRT?
4 months ago 00:47:24 2
Miért beszél MINDENKI az EU HALÁLÁRÓL? Túléli a következő 10 évet?
5 years ago 00:05:27 21
A Csárdáskirálynő - Miért kergeted... + Az asszony összetör
1 year ago 00:23:42 1
Finom e a lóhús? Miért színes az ufai lótojás?Vloghelyzet#55
1 year ago 00:18:01 1
Mit és miért hallgatnak el az izraeli háborúról? 1/2
3 years ago 00:21:12 1
Miért csak 3-4% az Ősmagyar bennünk? + Jelentkezz a Génbankba!
11 months ago 00:16:21 1
Miért az amerikai felső 1% dönt a VILÁG sorsáról?
9 months ago 00:05:15 1
A Szent Korona miért fontos az egész emberiségnek!
2 years ago 00:18:42 1
Miert tart it az egeszsegugy 2023 ban?
1 year ago 00:03:26 1
Miért szenvedünk, ha jó az Isten?
8 years ago 00:03:51 7
Kerényi Miklós Máté Rómeó és júlia Miért az én dolgom az?