“Ha a szemed mögé látnék ott is önmagamat látnám és te rájönnél, hogy az élet egy élmény és nem látvány.“
Teljes dalszöveg:
Már hallottam rólad, azt mondják téged nekem szántak
És csak a távolból néztem eddig, ahogy veled bántak
Ami hiányzott az arcodról egy mosoly, amit én adtam,
mit kiirtottak belőlem azt visszaölöd szép lassan,
így lesz kerek nap mi tegnap nap csak fél hold
most már félig élő vagyok pedig tegnap még csak félholt
ez az út, amit csak ketten járunk kettőnknek van kövezve
én magam mellé rajzollak más maga mellé szögezne
ússzunk az árral szemben jól fog esni hidd el
az emberek azt beszélik ez a lány boldogabb kyddel
megváltoztatnám a világot, de nem vagyok rá képes
tépj a szívemből egy virágot, hogy érezd milyen édes
Amíg alszol én csak nézlek, amíg nézel addig létezem
És a világ is vigyorog, mert tudta jól, hogy éhezem.
Tudod ez páratlan így veled lenni párban
És csak lassan szokom meg, hogy veled éjjel nappal nyár van
Nagy volt az ára, hogy soha ne tudjuk feledni
Hogy akik látták már a poklot csak ők tudnak szeretni
Én vérrel írnám fel a nevedet az égboltra,
Hogy mindenkiben maradjon meg mielőtt még szétfolyna
Egyszer, ha ráérsz meséld el, hogy milyen mellettem
Hazudd, hogy kurva jó és hazudd azt, hogy kellettem
Nagy súlyt cipeltem aztán hirtelen elejtettem,
Hogy így is lehet élni, hidd el nem is sejtettem
Tűz a tűzhöz, víz a vízhez te meg énhozzám,
Ha megtehetném még az álmodat is én hoznám
Amit tőlem kapsz, azt tiszta mint az oxigén
Százezer szép szó, egy sem csúszik el egy rossz igén
Érezni, amit kell és úgy ahogyan illik
Én egy ajtó voltam eddig, de már látom, ahogy nyílik
Én a túloldalról jöttem, te a túloldalon vártál
Te meg én a világ ellen, mától minden óra átáll
Ha a szemed mögé látnék ott is önmagamat látnám
És te rájönnél, hogy az élet egy élmény és nem látvány
És ha kinyújtod a kezed én egy szívet rejtek el benne
Hogy érezd megszakadni, mielőtt valaki elvenne
A levél, amit írok neked olcsó papír tinta
Ez az élet csak egy fehér lap, de te voltál a minta
Szavak nélkül tudtál mindent mielőtt még egyet szóltam
Én egy pocsolyának születtem, de Veled tenger voltam
Ezek csak szavak mégis többet ér az aranynál
Most ne vedd fel a telefont, mert látom, hogy még maradnál
Te megláttad az arc mögött az embert, ezért hála
Te már hozzám tartozol, épp ezért nem maradhatsz nála
Mutasd az utat én is mutatom a magamét
Csináljuk egymásért és ne érted vagy magamért
A világ velünk van, ki nem érti az sorvadjon
Már túl régóta várom, hogy a jég rajtam felolvadjon
Élni az életet vagy elképzelni másokkal
Én hazajöttem hozzád, pedig kipróbáltam már sokkal
Sokkol az érzés, amit te nyújtasz az elmémnek
Ez egyszemélyes háború pedig még sokan elférnek
Fogd a kezem fújjon a szél most a szemünkbe
A boldogság kapuján, azt hiszem már együtt megyünk be
Amit te láttál, azt még nem mutattam senkinek
Ha nem láthatlak többé a lelkem semmi nem menti meg
Melletted ébredni, az olyan mint megszületni
Ha két test összeolvad, azt már nem lehet megszüntetni
A tűz itt bennem hatalmas de mégsem éget
Én nem megkapni akarlak, hanem megszenvedni érted
Azt teszem mindennap ezt te tudod a legjobban
Ha engem őrzöl akkor szívedben a legjobb van
Egyszer majd mindenki mást lemosunk a testünkről
És a másik szívében a másik nevét festjük föl
Ezek csak szavak mégis többet ér az aranynál
Most ne vedd fel a telefont, mert látom, hogy még maradnál
Te megláttad az arc mögött az embert, ezért hála
Te már hozzám tartozol, épp ezért nem maradhatsz nála
Mutasd az utat én is mutatom a magamét
Csináljuk egymásért és ne érted vagy magamért
A világ velünk van, ki nem érti az sorvadjon
Már túl régóta várom, hogy a jég rajtam felolvadjon
1 view
230
46
3 months ago 00:23:09 1
Учёба в Школе Дивинаторов. Поток 2024 года. Вопросы и ответы. Выпуск №3, эпизод 1
3 months ago 00:20:57 1
Первый матч ФК СиндЕкат: Финт Скрылникова, картонный Аде, Два Нечаева
3 months ago 00:03:51 1
RUSIA destruye HOSPITAL INFANTIL en UCRANIA tras lanzar ataque masivo de misil3s, acusa Kiev
3 months ago 06:15:19 1
ELDEN RING Shadow of the Erdtree | СЕРИЯ 3 | ИССЛЕДУЕМ МИР
3 months ago 00:32:05 1
Hacı Aqil kişinin dəyərli söhbətləri
3 months ago 00:03:18 1
Best of Banlieue 13 (2004) District B13 - Amazing Parkour and Freerunning (1080p)
3 months ago 00:30:13 1
LA COCAÍNA, LA CIA, Y SUS CAPOS: Como EEUU dirige el narcotráfico de Latinoamérica (Partes I & II)
3 months ago 00:55:36 1
😮ВЫ ВЫРАЩИВАЕТЕ ПИОНЫ НЕПРАВИЛЬНО! Любовь Аристархова раскрыла все секреты “Пионового Рая“
3 months ago 00:13:15 1
❤️ MOMENTO DA AVE MARIA | Oração da Noite | 8 de Julho
3 months ago 00:49:21 1
Константин Сивков и Елена Ведута | Экономический План России: Аналитика РАРАН
3 months ago 00:05:20 1
delightful girl choon hiang-sarangeyou -sad song-
3 months ago 00:02:29 1
“Во кузнице“ Группа “АКВА-Candies“
3 months ago 04:00:26 1
Si Este Video Apareció en Tu VIDA LIMPIARAS LAS Emociones NEGATIVAS • Recuperar la Alegría 432 HZ
3 months ago 00:32:10 1
Artículo oficial del Ministerio de Asuntos Exteriores de China
3 months ago 00:03:48 1
Asi es la casa de la nueva presidenta de México Claudia Sheinbaum
3 months ago 00:17:43 1
ЭТО НЕВЕРОЯТНО! БОТ ОБМАНУЛ КАЗИК ГТА 5 РП / ПРОВЕРКА БОТА КАЗИНО GTA 5 RP DAVIS
3 months ago 00:09:12 1
Ridículo periodístico de TVE presentando a Mélenchon como “antis*mita“ y “tóxico“ | EN LA DIANA
3 months ago 00:34:22 1
#Entrevista | El periodista Zósimo Camacho habla sobre Latinus y el cártel de las medicinas
3 months ago 00:03:43 1
Los Del Rio - Macarena (Bayside Boys Remix)
3 months ago 00:11:41 1
🔥CRISTINA SEGUÍ🔥. ¿CULPABLE DE QUÉ? 👈👈
3 months ago 00:02:50 1
Scarlett - animated short (Scarlett Contra el Cancer)
3 months ago 00:05:40 1
Валерия Охотницкая - “Ты проведи меня“ (стерео)
3 months ago 00:26:12 1
EUA PUSO A FELIPE CALDERON EN LOS PINOS PARA APOYAR AL NARCOTRAFICO Y LOS MEDIOS CALLARON
3 months ago 03:05:03 1
It works IMMEDIATELY! ✤ Regenerate Body and Soul, Energy Cleanse Yourself ✤ Binaural Beats