Távérzékelés, telepátia, tudatos álmodás, telekinézis… - hosszan sorolhatnánk tovább azokat a különleges képességeket, amiknek vizsgálatával, valószerűségével a tudomány erősen hadilábon áll. A nagy többség úgy véli, hogy az alapvető öt érzékeléssel rendelkezünk, minden, ami ezen túl van, az nem más, mint szélhámoskodás. Mi nem vagyunk ebben annyira biztosak. Részben személyes megtapasztalások okán, nagyobb részben pedig azért, mert számtalan olyan történetet ismerünk, amik azt látszanak megalapozni, hogy van bennünk valami plusz, valami extra, valami, amit mi természetfelettinek szoktunk jellemezni. A parapszichológia egy viszonylag új tudományág, ami azt vizsgálja, hogy lehet-e bármilyen valóságalapja az ember, az emberi tudat által keltett paranormális jelenségekre. Műsorunkban arra világítunk rá, hogy igenis vannak olyan képességeink, amik túlmutatnak a konzervatív tudomány világszemléletén.
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Állandó vendég: Szűcs Róbert 😎
2023. DECEMBER 29-én megismételjük a A JÉZUS-ÖSSZEESKÜVÉS című műsorunk 1. részét, amiben annak jártunk utána, hogy Jézus Isten- vagy az Ember Fia volt inkább…
ÚJ ADÁSSAL 2024. JANUÁR 12-én jelentkezünk. Az ANGYALOK VAGY FÖLDÖNKÍVÜLIEK? című műsorunkban azt mutatjuk be, miképpen használható a hatodik érzék a kozmikus kommunikációban.
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: @
❓ A Hihetetlen Magazin előfizetési lehetőségeivel kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal kollegánkhoz! elofizetes@.
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, JANUÁRI lapszáma és A HATODIK ÉRZÉK című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte kapható az újságárusoknál, a szupermarketekben és az üzemanyagtöltő állomásokon.
1 view
170
26
1 year ago 01:00:53 1
A HATODIK ÉRZÉK - A tudományon innen és túl
2 years ago 00:21:46 1
ARCHÍV - A hatodik pecsét - Jásdi Kiss Imre
1 year ago 01:01:26 1
ANGYALOK VAGY FÖLDÖNKÍVÜLIEK? - Hatodik érzék az éteri kommunikációban
2 years ago 00:06:53 1
Alfa Holdbázis: hatodik epizód: Máskor, máshol 1/7
5 years ago 00:06:21 18
BLAHALOUISIANA : Éjjel a főutcán #roadmovie
10 years ago 00:03:46 11
Cozombolis - Végre itt a nyár
9 years ago 00:03:23 1
Ismerős Arcok - A játék vége (Csak a zene! - 2015) - dalszöveggel
3 years ago 01:23:19 1
Vér Márton: A kán szolgálatában: ujgurok a Mongol Birodalom nyugati területein
9 months ago 00:10:48 1
“Ez nekem nem csak egy sima vállalkozás“ - Valter Attila a Grinta megnyitóján mesélt a Vueltáról
1 year ago 00:51:02 1
A JÉZUS-ÖSSZEESKÜVÉS - Megváltó, vagy felszabadító?
2 years ago 00:08:28 1
Mi a Pálya? - Bjarki Már Elísson
1 year ago 00:23:55 1
Közel a Kelet és távol a béke, avagy lehet-e egyáltalán ott olyan, hogy béke
1 year ago 01:01:03 1
X-BETEGSÉG - A WHO népességcsökkentési tervei
4 years ago 00:12:45 1
Kolcsak admirális, és a Fehér Hadsereg
1 year ago 04:18:01 1
Shelfield, Betty: A szerelem árnyékában (Hangoskönyv)
3 years ago 01:05:07 1
Szőcs Tibor, „Tatárjárások” a tatárjárás után
6 years ago 00:03:06 1
Charlie - A holnap már nem lesz szomorú
9 years ago 00:02:02 1
Ismerős Arcok - Katona sirató (Csak a zene! - 2015)
5 years ago 00:52:23 1
Ismerős Arcok: Csak a zene! (full album - 2015)
3 years ago 00:18:15 1
Jásdi Kiss Imre: Amit a nemzeti vagyonról tudni kellene!
3 years ago 00:42:17 2
Salát Gergely: Kína Mao alatt 06 - A nagy ugrás következményei
2 years ago 00:44:43 1
Ezerarcú belső világunk, avagy a mikrobiom megkerülhetetlen szerepe - Dr. Schwab Richárd
2 years ago 00:10:15 2
Hogyan lehetséges ez? Új felfedezések az Antarktisz peremén, amelyek megrémítették a tudósokat
2 years ago 00:08:32 1
Fociultrák járőröznek Franciaországban, egymillió eurót gyűjtöttek össze a Nahelt lelövő rendőrnek