Magyar ballada – Kormorán – Varga Miklós

Volt ő, de mégsem írják - milliók keresték rejtett sírját. Volt ő, legendák tudják: fáklyák kísérték utolsó útját. Egy ember volt, emberként érzett, akart és tett - ez lett a végzet. Kedvese volt seregnyi népnek, kik nem jutottak közel a fényhez. Választ adott titkolt kérdésre, elhallgatott szavak általa éltek. Egy remény volt: Lehet mégis! Miénk a Föld, miénk az Ég is. Úgy mondták: Ő régimódi, nem jó az Isten, akit szólít. Dobálták sárral - másoknak adták, a teremtést, kutyákra hagyták. Kergették sápadt világba - lett kényes királyok, felkent katonája. A sok viadalnak egy lett az ára: szíve lett végtelen árva. Oly korban élt, mikor a hőstett, más lett már, mint amiket ő tett. Nevették, azt mondták - Őrült! Lassan fontak köréje gyűrűt. Hagyták veszni csatatéren - páncélja alatt vérző sebével, De feszítették a rostélyt róla - hallgassák még, utolsó szóra. Éjszaka volt, mikor elmentek, a hűek, a tagadók, áruló szentek. Felállt mégis - kettőt lépett s egy angyal szállt vérző sebére. Szólt az angyal - csak egy az élet! Nem teheti, hogy elmegy – élni kell végre! Mert jól tette dolgát, amíg tehette, kincs lesz minden, legenda körülötte. Szólt az angyal - csak egy az élet! Nem teheti, hogy elmegy – élni kell végre! Mert jól tette dolgát, amíg tehette, kincs lesz minden, legenda körülötte. Szólt az angyal - csak egy az élet! Nem teheti, hogy elmegy - élhetne végre! Mert jól tette dolgát, amíg tehette, kincs lesz minden, legenda körülötte. Ő lesz az új monda, az embert kiáltó - ő lesz a példa - az embert megváltó, ő lesz ki az embert, becsületből hitte, ő lesz egy szegény sors szenvedő szülötte. Ő lesz a könnycsepp anyja szemében - ő lesz kit büszke apja, halálig nem ért meg. Ő lesz az áldozat egy gyűrött régi képen - Hol egy táblát lehet látni: Bosszút állunk érted!