Rettenetes átverés ez. A mesterségesen létrehozott klímaváltozásra hivatkozva, meg fogják nyomorítani az emberiséget.
Minden emberi jogot el fognak venni, a legalapvetőbbeket is, a „bolygó érdekében“.
Az agitátorok és vezetők túlnyomó többsége, liberális és kommunista és a háttérhatalom kezére játszik, akik azt akarják, hogy az emberiség ÖNKÉNT mondjon le mindenéről félelmében.
Az emberiség ideális létszáma, szerintük 500 millió fő.
A többit ki kell irtani.
Ennek érdekében ezek az aktivisták, lelkes hívei a születésszabályozásnak, az abortusznak, az eutanáziának, az eugenikának és más emberirtó projekteknek és a különböző nőmozgalmak és zöld pártok, környezet- és állatvédő szervezetek, emberjogi csoportok segítségével úgy agitálnak, hogy az emberek maguk akarják ezt.
El akarják venni az ételhez, vízhez, levegőhöz való jogot is.
Ebben segítségükre vannak a zöld mozgalmak és a vegán szervezkedések is.
Természetesen a vízforrásokat már mind privatizálták, hogy azokat a kellő időben megvonhassák tőlünk.
A lakhatást számunkra ők megapoliszokba zsúfolva képzelték el, míg maguk uralhatják a Föld minden gyönyörű, természetes zugát.
Nyilvánvaló, hogy mindezt nem tudnák erővel elvenni.
Ezért hozzák létre a klímaváltozást a HAARP és Chemtrail projektekkel.
Ezért döntötték a folyókba, tavakba, tengerekbe, óceánokba tankhajószám a szemetet.
Most pedig erre mutogatva érik el azoknál, akik nem néznek elég mélyre, hogy akár agresszívan is harcoljanak az ő álmukért, az emberiség kisemmizéséért.
Ez a háttérhatalom terve.
Még több info itt:
1 view
26
3
2 years ago 01:12:44 1
A zöld terror
3 years ago 00:03:53 1
A zöld, a bíbor és a fekete
3 years ago 00:04:14 1
A zöld a bíbor és a fekete Samu & Zoló Eredeti: P Box
3 years ago 00:04:34 1
- A Zöld, a Bíbor és a Fekete
6 years ago 00:10:12 1
Bolyongok a zöld erdőben
1 year ago 00:26:02 1
Nem a Föld védelme a cél, állítsuk meg a ZÖLD kifosztást!
3 years ago 00:03:48 3
- A zöld a bibor és a fekete( HD )
4 years ago 00:19:36 1
A Zöld Atamán, és a tambovi felkelés || Zöldek és feketék az orosz polgárháborúban
5 years ago 00:44:11 1
Bencsik Sándor - A zöld a bíbor és a fekete (1995)
5 years ago 00:02:12 1
Így zajlik a zöld fordulat Koppenhágában
6 years ago 00:03:20 1
Romantikus Erőszak: A piros, a fehér, a zöld
2 years ago 00:41:51 1
Épül a zöld diktatúra? - Bedő Imre
6 years ago 00:04:06 1
Nova Brigitta Bolyongok a zöld erdö
9 years ago 00:04:07 20
Deák, Tunyogi, Varga, Vikidál, P Mobil - A zöld, a bíbor és a fekete
7 months ago 00:21:18 1
Zöld illúzió: A korlátlan energia álma, fenntarthatatlan fenntarthatóság - Gelencsér András
2 years ago 00:51:44 1
Épp a zöld diktatúra pusztítja a földet, és rejti el a felelősöket!
6 years ago 00:07:55 1
A zöld szín mostantól a miénk!
3 years ago 00:04:11 1
Mobilmánia - A zöld, a bíbor és a fekete (Hivatalos felvétel a V70 - Z60 - MM10 Aréna koncertről)
1 year ago 00:23:40 2
Hatalmas krízis Írországban, menekülés a zöld szigetről?
6 years ago 00:04:06 6
Csillogó Gyöngyszemek /Roma Lady - Bolyongok a zöld erdőben
4 months ago 00:03:19 8
LUCREZIA BORGIA Za boha, za žold a za víru
6 years ago 00:03:27 1
FM | “A zöld a kedvencem, de a fehér sem rossz!“ - Női kézis csapatfotózás | 2019.
4 years ago 00:15:12 1
Fradi-szív│Fiedler Erika: Tartást és energiát ad a zöld-fehér mez viselése
11 years ago 00:07:01 15
Szalonna és Bandája - Zöld erdőben de magos a juharfa....